A komáromi erődrendszer

A Duna és a Vág összefolyásánál fekvő Komárom ősidők óta lakott hely, ezt bizonyítják az előkerült bronzkori leletek. Kr.e. 4. században kelták foglalják el a mocsaras területet, a hely stratégiai jelentőségét azonban a rómaiak ismerik fel, akik a Duna mentén megépítették a Limes Romanus védelmi vonalat. A rómaiakat az avarok, majd a szlávok követték, míg végül a X. században a népvándorlás utolsó hulláma a magyarokat a Kárpát-medencébe sodorta. Komárom első írásos emléke 1037-ből származik, amikor a bakonybéli apátság alapító levelében Cumarum néven említik. A Gesta Hungarorumban Anonymus tudósít először a komáromi várról: „…De nemcsak ezt kapta Ketel, hanem jóval többet, mivel Árpád vezér egész Pannónia meghódítása után hűséges szolgálatáért nagy földet adott neki a Duna mellett ott, ahol a Vág folyó beletorkollik. Itt utóbb Ketel fia, Alaptolma várat épített, és ezt Komáromnak nevezte…” A későbbiekben megerősített vár ellenállt a tatárok ostromainak. IV. Béla felismerte a vár és a köréépített falu jelentőségét, ezért 1265-ben városi rangra emelte, amely ugyanolyan jogokat biztosított lakói számára, mint Buda polgárainak.

Mátyás király idejében élte fénykorát a komáromi vár, mivel ide is olyan gyönyörűséges reneszánsz palotákat építetett, mint amilyet Budán és Visegrádon. Erről így ír Bonfini: „Kissé odébb, a sziget szögletében, a nagy területen épült Komárom vára látható. Tágas udvarain nagyméretű paloták emelkednek, mindenhol roppant költséggel készült, gerendázatos mennyezetekkel. Itt állomásozik a dunai kirándulásokra épített Bucentaurus nevű hajó…” Az építkezést elsősorban művészi szempontok vezérelték, a katonai létesítmények kiépítése háttérbe szorult. Pedig szükség lett volna rá, mivel alig néhány évtizeddel később I. Ferdinánd félnapos ostrommal elfoglalta a várat az idehúzódott Szapolyai Jánostól. Buda 1541-es eleste után I. Ferdinánd óriási erőfeszítéseket tett a vár megerősítésének érdekében, nem eredménytelenül, mivel az Öregvár 1594-ben ellenállt Szinán nagyvezér százezer fős támadásának. A török Bécs elfoglalására készült, ezért I. Lipót elrendelte a komáromi Újvár építését, amely 1663-73-ig tartott. Az Újvár alaprajza ötszög alakú, területe nagyobb, mint a hozzá szervesen kapcsolódó Öregváré. A török kiűzése után békésebb évek következtek Komárom életében, a dunai hajózásnak köszönhetően óriási fejlődésnek indult a város, amely a XVIII. század elejére az ország ötödik legnagyobb lélekszámú városává vált, ennek tudható be, hogy Mária Terézia 1745-ben megadta Komáromnak a szabad királyi város rangot.

Komárom megszűnt végvárnak lenni, a bajt tetézte az 1783-as borzalmas erejű földrengés, amelynek epicentruma az erőd közelében volt. II. József a területet Komárom városának adta, az épületeket pedig elárverezték. Aztán jött Napóleon, s újból fontos lett a komáromi erősség. Gyorsan hozzá láttak az erőd megerősítéséhez, hogy aztán a Napóleon által elfoglalt Bécsből idemeneküljön az uralkodócsalád. A császár ekkor határozta el, hogy Komáromot a Birodalom legerősebb katonai erődrendszerévé kell kiépíteni, ahol szükség esetén 200.000 fős védőerő tartózkodhat. Az 1827-39 közötti építkezések során korszerűsítették az Öreg-és Újvárat, s megkezdték a várost nyugatról védő Nádor-vonal és a keleti irányból védő Vág-vonal kiépítését.

A nagyszabású munkálatokat megszakította az 1848-49-es szabadságharc, amikor is a Klapka György által védett vár a már bukott szabadságharc utolsó menedéke volt. Komáromban Klapka 18200 fős védősereggel és 300 ágyúval rendelkezett. A világosi fegyverletétel után több mint egy hónappal még tartotta magát a vár, majd előnyős feltételek mellett 1849. szeptember 27.-én átadták a várat az osztrákoknak. I. Ferenc császár által elkezdett erődrendszer építési munkálatokat utódai folytatták. Fontos dolog volt a Duna jobb partján egy erődrendszer létrehozása, mivel a komáromi Központi Erőd (Öregvár és Újvár) a Duna túlpartjáról történő ágyúzással szemben védtelen volt. 1586-ban az Öreg-és Újvárral szemközti Duna parton már felépítették a Szent Péter palánkot, amely egyrészt a kelet felől jövő támadásokat hívatott elhárítani, másrészt pedig megakadályozta a Duna partjáról történő közvetlen ágyúzást.

A Szent Péter palánkból kialakított Csillag Erőd mai formáját az 1850-70-ig történt felújítás során nyerte el, nevét négyágú csillag alakjáról kapta. A nyugatról jövő támadásokkal kivédésére a Csillag Erőd korszerűsítésével egy időben felépült a Monostori Erőd. A Monostori Erőd a korabeli klasszicista hadiépítészet jeleit viseli magán. Alaprajza egy zárt sokszög, melynek tetején és a mellvéden lehetett elhelyezni az ágyúkat. A rohammentességet az erődöt körbevevő 8-10 méter mély árkok biztosították. A vár épületeit a föld alá süllyesztették, amit aztán 2-3 méter vastag földréteggel fedtek be.

A zártrendszerű erőd külső és belső falában kazamatahálózatot alakítottak ki, amely szükség esetén szakaszolható volt, ezáltal elszigetelhették a betörő ellenséget. A Monostori Erődöt úgy tervezték, hogy önellátó legyen, a tiszti és legénységi épületeken kívül megtaláljuk itt a kórházat, a kantint, az istálló épületeket, a négy hatalmas kemencéből álló pékséget és az erődben fúrt kutakat.

A Monostori Erőd befejezése után 1871-77 között épült az Igmándi Erőd, amely a délről jövő támadásokat hívatott megakadályozni. Az Igmándi Erőd felépítésével teljessé vált a komáromi erődrendszer (Öregvár, Újvár, Nádor-vonal, Vág-vonal, Csillag Erőd, Monostori Erőd, Igmándi Erőd). Az erődrendszer az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb és legerősebb védműve volt. Nem véletlenül hirdeti az Újvár nyugati bástyáján álló Kőszűz alatti felirat: NEC ARTE NEC MARTE (sem csellel, sem erővel) nem lehet a várat bevenni. Mire elkészült a gigantikus erődrendszer, addigra jószerével már elavulttá vált a haditechnika ugrásszerű fejlődése miatt. Az I. világháború alatt a közös császári és királyi hadseregből vezényeltek ide alakulatokat. A trianoni békediktátumot követően a Monostori Erődöt a Magyar Királyi Honvédség vette birtokba, míg a Duna túlpartján levő Központi Erődbe a Csehszlovák Hadsereg költözött be. A II. világháború alatt az Öregvárban és a Csillag Erődben lőszerraktárak voltak, az Igmándi Erőd és a Monostori Erőd az internált lengyel katonák gyűjtőhelyévé vált. A II. világháború után a Monostori Erődöt a Szovjet Hadsereg lőszerraktárnak használta, a tárolt lőszer mennyiségére jellemző, hogy 1991-ben a szovjet csapatok kivonulásakor több ezer! vagon lőszert szállítottak el. Az Öreg-és Újvárban 2003-ig előbb a Szovjet, majd a Szlovák Hadsereg tartózkodott.

Manapság a komáromi erődrendszer szabadon látogatható. A két ország területén fekvő hatalmas erődrendszer megpályázta az UNESCO Világörökség címet, amelynek elnyerése biztosan új lendületet adna az erődrendszer felújításának és hasznosításának.




Információ:

www.fort-monostor.hu

www.komarno.sk

www.komarom.hu



Polgár Zoltán
(2008.08.27.)