Bordos László Zsolt, Vaszily Miklós, Bódor Edit, Böhm György és Kerekes Sándor kommunikációs vezető







A Debreceni Virágfesztivál egyik sztárvendége Freddie







Tahóczki Péter koktéljai







Kezdő oldalra

vissza

A Debreceni Virágkarnevál történelmi gyökerei a múlt század elejéig nyúlnak vissza, 1900 augusztusában a Debreczeni Polgári Kerékpáros Egyesület Miklós utcai felvonulásán a bicikliket bokrétával díszítették. Több mint hat évtized telt el a kerékpáros felvonulás óta, hogy aztán 1966. augusztus 20-án sor kerüljön az első Debreceni Virágkarneválra. Az idén 50 éves Debreceni Virágkarnevál Magyarország egyik legnagyobb, legismertebb rendezvénye. A félévszázados évfordulónak köszönhetően augusztus 13-21-ig a régmúlt legszebb pillanatainak megidézésével és sok újdonsággal várja majd az érdeklődőket.

Július 18-án megtartott sajtótájékoztatón Vaszily Miklós, az MTVA megbízott vezérigazgatója szerint a közmédia fontos feladata, hogy a látványos karneváli forgatag eseményei évről-évre eljussanak a hazai nézőkhöz és a világ magyarságához. Tavaly a nézettségi adatok alapján egy millió néző élvezhette az augusztus 20-i rendezvény közvetítését.

Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője lelkesen beszélt arról, hogy a szemet gyönyörködtető virágkocsik látványa Magyarországon egyedi attrakció. Debrecenben idén a 6 kilométeres menetben 16 virágkocsit láthat a közönség, többek között olyan újdonságok szerepelnek, mint például a Debreceni Egyetem elektromos meghajtású virágkocsija, vagy az NI Hungary Kft. drónokkal és robotkamerával felszerelt alkotása. A főszervező arra is kitért, hogy az élményt tovább fokozza, hogy az előző évekhez hasonlóan most is a világ számos pontjáról - többek között Argentína, Dél-Korea, Izrael, Oroszország, Olaszország és Erdély - érkeznek művészek, hogy produkcióikkal osztozzanak az ünnep hangulatában.

A hagyományos, augusztus 20-i virágkarneváli felvonulás mellett a Nagyerdei Stadionban ismét megrendezik az ünnepi aréna show-t. Ez pedig egy igazi örömünnep lesz - mondta Böhm György Jászai-díjas és Nádasdy Kálmán-díjas rendező. A Karneváléj műsorának alkotója színpompás virágkocsikkal kiegészített, a legnagyobb hazai sztárok és több mint ezer külföldi és magyar fellépő közreműködésében megvalósuló összművészeti látványosságot ígért azoknak, akik augusztus 20-án 19.30-kor kezdődő műsort megtekintik.

Bordos László Zsolt 3D mapping művész arról beszélt, hogy augusztus 18-án és 19-án este 21 órától - már Genfben, Párizsban, Dubaiban, Moszkvában és Prágában nagy sikert aratott fellépést követően - Debrecenbe is megérkezik az a látványos show, amelyre még nem volt példa a virágkarneválok történetében. Az egyetem 108 méteres homlokzatát "kelti életre" öt magyar művész, akik jelenleg a világ élvonalába tartoznak az épületvetítés területén. Az öt művész 2-2 perces animációját láthatja majd a nagyközönség.

A sajtótájékoztatón közreműködött Freddie is, aki az egyik sztárfellépője lesz a Karneváléj című műsornak, illetve külön koncertet is ad majd augusztus 20-án késő este a Debreceni Egyetem előtti sugárúton. Bemutatkozott a Debreceni Virágkarnevál ifjú párja, akinek hölgytagját Nádházi Marianna virágkötőmester egyedi virágviselettel öltöztette fel. A sajtótájékoztató után megkóstolható volt az 50 éves virágkarnevál tiszteletére készített koktél, amely az Ikon Debrecen bártenderének, Tahóczki Péternek alkotása.



Polgár Zoltán
(2016.07.20.)


Kezdő oldalra

vissza