Megérkezett az olimpikonok gépe







Budapest Airport köszönti az olimpikonokat







Olimpikonok kiszállnak a gépből







Megérkezett a SWISS Bombardie CS 100-as gépe







SWISS Bombardie CS 100







Tisztelgés a Bombardie CS 100 előtt







Kezdő oldalra

vissza

A magyar olimpiai csapatot Ferihegyen fogadták és köszöntötték

A riói XXXI. nyári olimpiai játékokon 207 nemzet vett részt, legnagyobb örömünkre hazánk 12. helyen végzett az éremtáblázaton: 8 aranyat, 3 ezüstöt és 4 bronzérmet szereztünk. A magyar olimpiai csapatot szállító repülőgép 2016. augusztus 24-én, 8 órakor érkezett meg a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér 1-es terminálja elé. A magyar olimpiai csapat mintegy 150 tagját az Austrian Airlines Boening B763-as bérelt repülőgépe szállította. Az 1-es terminál elé begördülő repülőgépet a repülőtéri tűzoltóság két járműve fogadta, a gép a vízágyúkból kilövellő, diadalívet alkotó vízsugár alatt áthaladva gurult be kijelölt helyére. Az olimpikonjainkat népes újságíró, fotós és a repülőtéri kiszolgáló személyzet várta az előtéren és az erre az alkalomra megnyitott kilátóteraszon. A kilátóterasz fölött a szervezők „„Szép volt, köszönjük"” felirattal hatalmas nemzeti színű transzparenst helyeztek el a versenyzők köszöntésére. A gép megállása után a versenyzők az első és a hátsó ajtókhoz állított lépcsőkön lesétálva léptek újra hazai földre. Az ünnepélyes fogadtatás után olimpikonjaink és kíséretük beszálltak a terminál előtt várakozó buszokba, hogy aztán a SYMA sportcsarnokban hivatalos ünnepség keretében fogadják az állami és a sportvilág vezetőinek elismerését és üdvözletét.



A világ legújabb utasszállító repülőgépe Ferihegyen

2016. augusztus 25.-én 13 óra 46 perckor a Swiss International Air Lines legújabb Bombardier C Series 100 típusú repülőgépe svájci óra pontossággal érkezett Ferihegyre. A Bombardier CS100-as típusú, 125 személyes gép rendkívül csendes és környezetbarát működésével, gazdaságos üzemelésével emelkedik ki a nemzetközi mezőnyből. A vadonatúj gép alig egy hónapja, július 15. óta repül a SWISS flottájában, és azóta már több alkalommal is járt már Budapesten, ez alkalommal magyar és a nemzetközi sajtó képviselőinek mutatták be a világ legújabb utasszállító repülőgépét. A svájci légitársaság 125 személyes (20 business- és 105 turista osztályú hely) repülőgépe a magyar főváros mellett Prágába, Genfbe, Varsóba, Párizsba, Brüsszelbe és Manchesterbe közlekedik. A kanadai fejlesztésű Bombardier CS100 típusú repülőgéppel váltja le a SWISS flottából fokozatosan leselejtezett Avro RJ100 típusú gépeit. A Bombardier CS100-as repülőgép számos technológiai újdonságot tartalmaz. Ami ma már szinte természetesen a repülésben, hogy számítógépek vezérlik a repülés minden fázisában. A pilótakabinban öt hatalmas, színes számítógépes monitor tájékoztatja a pilótákat a repülés magyar paramétereiről, akik egyébként nem hagyományos botkormánnyal, hanem szintén számítógépes „„sidestickkel"” vezetik a repülőt. A gép szárnyainak és törzsének építésekor a súlycsökkentés jegyében nagyon sok úgynevezett. kompozit (pl. szénszálas erősítésű műanyag) anyagot használtak, és kiváló aerodinamikával rendelkezik. Szintén vadonatújnak számítanak a Pratt&Whitney PW1524G típusú, úgynevezett. áttételházas sugárhajtóművei (geared turbofan), amelyek egyfelől 20 % üzemanyag megtakarítást eredményeznek, másrészt lényegesen csendesebbek a versenytársaknál. Erről Budapesten, működés közben győződhettek meg a meghívottak. „„Nagyon büszkék vagyunk a SWISS légitársaság flottájának legújabb típusára, és arra pedig különösen, hogy Budapesten rendszeresen megfordul az új gép."” hangsúlyozta Iris Malich, a SWISS németországi, ausztriai és kelet-európai igazgatója. Hozzátette: „„Utasainknak a megszokott svájci kiszolgálási színvonal mellett nagyobb kényelmet és csendesebb utasteret kínálhatunk. Az eddig üzemeltetési tapasztalataink beváltották a kanadai típushoz fűzött reményeket, az utasok pedig azonnal megszerették a CS100-ast."” „„Örömmel üdvözöljük a SWISS új gépét a magyar főváros repülőterén. A járat fennállása 15 évében nem kevesebb, mint kétmillió utast szállított a svájci légitársaság Budapest és Zürich között, az új típus révén pedig mintegy 30 %-kal növeli a kapacitását."” Ezekkel a szavakkal méltatta Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója a bemutatót. Hozzáfűzte: „„A naponta háromszor közlekedő SWISS-járat nagyon fontos láncszem Magyarország és Svájc között mind az üzleti utazók, mind pedig a turisták számára. Az új típus forgalomba állításával a SWISS is hozzájárul ahhoz, hogy a légiközlekedés egyre csökkenő környezeti terhelés mellett nyújtson egyre kényelmesebb szolgáltatásokat az utasainknak."”



Polgár Zoltán
(2016.09.12.)


Kezdő oldalra

vissza