A 46. Kékszalag logója







A 46. Kékszalag díjak







A 46. Kékszalag sajtótájékoztatója







Itt még együtt (Litkey Farkas, Láng Róbert, Józsa Márton)







BB Sagecom a 2010-es Kékszalagon (Litkey Farkas)







Principessa a 2010-es Kékszalagon (Rauschenberger Miklós)







Raffica a 2010-es Kékszalagon (Király Zsolt)







Kezdő oldalra

vissza

2014. július 10.-én 9 órakor, a Balatonfüredi móló elől rajtol a Balaton patinás versenye, az idén 46. alkalommal megrendezésre kerülő Kékszalag vitorlás verseny. A Kékszalag verseny a legnagyobb hagyománnyal rendelkező tókerülő vitorlásverseny a Balatonon, 155 km-es útvonala a kezdetektől nem változott: Balatonfüred- Balatonkenese- Tihany- Keszthely és végül újra Balatonfüred. A Kékszalag versenyek történetében 1934-ig kell visszamennünk, ekkor hirdette meg a Hungária Yacht Club az első versenyt, ahol bárki elindulhatott. Az európai tavakon rendezett tókerülő vitorlásversenyek között a Kékszalag a legrégebbi és a leghosszabb verseny. A versenyeket kezdetben kétévente, minden páros évben rendezték meg, majd 1947-től szintén kétévente, de páratlan években zajlott le a verseny. 2001 óta minden évben van Kékszalag verseny. A Kékszalag vitorlásversenyek hagyományosan júliusban, egy holdtölte közeli napon kerülnek megrendezésre, azért, hogy a telihold segítse az éjszaka is versenyben levő hajókat.

Röviden idézzük föl az eddigi rekordokat. A Kékszalag vitorlásversenyek legsikeresebb hajója a Tramontana, mivel 1940 és 1989 között hét alkalommal volt győztes. Érdekesség, hogy a Tramontana egykori kormányosa Kultsár Istvánné Gordon Evelyn volt, aki 1940-ben és 1942-ben is megnyerte a versenyt. Emlékére alapították a Gordon Evelyn Díjat, amelyet a legjobb, tisztán női személyzetű hajó kormányosa kap meg. A verseny rekordidejét 1955-től 57 évig a Nemere II. tartotta, a vitorlás Németh István kormányossal 10 óra 40 perc alatt ért be a célba. Ezt a rekordidőt 2012-ben a Fifty-Fifty vitorlás döntötte meg, a győztes hajóval Józsa Márton kormányos és csapata 8 perccel jobb időt ért el, mint 1955-ben a Nemere II. A versenyek legsikeresebb kormányosa Litkey Farkas, aki zsinórban kilencszer nyert 2001 és 2009 között, majd 2011-ben megszerezte a tízedik, 2013-ban pedig a tizenegyedik győzelmét. 2010-ben engedélyezték a többtestű hajók indulását is, ami rekordszámú részvételt eredményezett (623 hajó).

Mi várható a 2014-ben megrendezett 46. Kékszalag versenyen? A Rendezők 600 hajó és 3 ezer versenyző részvételére számítanak. Az idei verseny az eredeti kiírás szellemiségét figyelembe véve nyílttá vált, egytestű és többtestű hajókkal is lehet indulni. A versenyen rajthoz áll a Józsa Márton vezette Fifty-Fifty nevű kétárbocos katamarán is, amely 2012 óta abszolút rekorder. A címvédő, tizenegyszeres győztes Litkey Farkas az Evopro Katamadárral vág neki a távnak, jól lehet eddigi győzelmeit egytestű hajókkal érte el. Az idei versenyen rajthoz áll a „Balaton zászlóshajója”, az 57 évig csúcsot tartó Nemere II. is, fedélzetén Láng Róbert tulajdonossal. A versenyen láthatjuk a Balaton legöregebb vitorlását, a Kishamist, amelyet a millennium évében bocsátottak vízre. A 118 éves Kishamis fedélzetén Hrehuss György irányításával próbálnak minél jobb időt menni.

Hogy ki szakítja át először a Kékszalagot, az jelen sorok írásakor még nem tudható, a jó eredmény sok mindentől függ: a kormányostól és csapatától, a vitorlás technikai színvonalától és nem utolsó sorban a kiszámíthatatlan széltől. A 46. Kékszalag Audi Nagydíj 1-3. helyezettje a Herendi Porcelán manufaktúra által készített, gyönyörű porcelán kupákat veheti át. Akik nem vesznek részt a vitorlás Kékszalag versenyen, azoknak gazdag programokat kínál a „Kékszalag a parton” rendezvénysorozat. A Balatonfüredre látogatók választhatnak a Kulturális-, Kulináris-, Bormámoros-, és a Szárazföldi Kékszalag rendezvények eseményei közül, vagy akár az összesen részt vehetnek.





Polgár Zoltán
(2014.07.03.)


Kezdő oldalra

vissza