A vecsési borverseny







Borbírálat Vecsésen







A Fuxli







A Fuxli csapata







Badacsony New Yorkban







A badacsonyi Weller Borház borai







Borkóstolás a New Yorkban







Kezdő oldalra

vissza

2013 februárjában immár negyedik alkalommal álltak csatasorba a furmintok, hogy a Furmint Február programsorozat keretében meghódítsák a borbarátokat. Elmúlt a február, ám a bor kedvelőinek nem lehet panaszuk, mert márciusban is bőven volt alkalmuk a különféle borok kóstolására. A következőkben három borkóstolóra látogatunk, a helyszínek meglehetősen különböznek egymástól, de ami közös bennük, hogy mind három helyszínen szép borok és jó hangulat várta a látogatókat.



VECSÉS VÁROSI BORVERSENY

A Vecsési Borbarátok Egyesülete március 9.-én rendezte a IX. Vecsés Városi Borversenyt a vecsési Falusi iskola aulájában. A borversenyre bárki nevezhetett öt üveg olyan saját készítésű 2012-es évjáratú borral, amelyből legalább 50 liter mennyiséggel rendelkezett. A megnyitó után a Fesztivál díjas Musikverein Wetschesch Koncertfúvós Zenekar szórakoztatta a szépszámú közönséget. Miután a fúvószenekar megalapozta a jó hangulatot, sor került a borok kóstolására és bírálatára. Először a fehérborokat kóstolhattuk, majd a rozékat és végül a vörösborok kerültek sorra. Nagyon látványos volt a közönség borbírálatával lezajlott borverseny, melynek során a borbírók által előzetesen elbírált 12 fehérbort, 11 rozét és 11 vörösbort kóstolhatták meg a jelenlevők.

Amíg az összegyűjtött borbírálatok értékelése folyt, felszolgálták a vacsorát, a pörkölthöz jól illettek a kóstolt borok. Az ízletes vacsora elfogyasztása után mindenki kíváncsian várta az eredményhirdetést, amelynek alapját a húszpontos bírálati módszer által adható pontszámok képezték. Bronzérmet a közepes minősítést elért borok kaptak, az ezüstéremhez jó minősítés volt szükséges, míg az aranyéremhez kiváló minősítés tartozott, ez utóbbi minősítést 6 bor termelője érdemelte ki. Az aranyérmes borok közül kerültek ki a serleget kapott első helyezet borok. A Vecsési Borverseny 2012-es évjáratú boraiból első helyezést ért el a fehérborok közül Kugel György Karát nevű bora, a rozé borok közül Sárosi István kékfrankos rozé bora, míg a vörösborok közül Szekszárdi Anett kékfrankos bora vitte el a pálmát. A Vecsési Borverseny megszervezése Petz Márton nevéhez fűződik, az általa felajánlott különdíjat –ami egyúttal Vecsés Város Bora megtisztelő címet is jelenti- Sárosi István kékfrankos rozé bora érdemelte ki.



BUDAPEST- FUXLI A GOZSDU-UDVARBAN

Az idén március 12.-én második alkalommal került megrendezésre a Gozsdu-udvarban (Gozsdu-udvar közel a Deák térhez, a Király utcában található) a szekszárdi Fuxli borok bemutatója és kóstolója. De milyen bort takar a Fuxli elnevezés? A szekszárdi svábok siller borát rókás színe miatt fuchsosnak hívták, ez a bor átmenetnek tekinthető a rozé és a vörösbor között, innen a Fuxli elnevezés. A sillert a szekszárdiak a mindennapok boraként fogyasztják, lehet mellette beszélgetni, kártyázni és falatozni. A szekszárdi Heimann pincészet ötlete volt, hogy a Fuxli nevet rajtuk kívül a többi szekszárdi borász is használja. Az összefogás célja, hogy minél többen ismerjék meg a szekszárdi sillert, hogy egységes köntösben, Fuxli név alatt kerüljön a borbarátok elé. Természetesen a Fuxlit készítő pincészetek bora egymástól eltérő, de egy előre lefektetett, közösen elfogadott szabályzatot mindenkinek el kell fogadnia. A bor alapját a kadarka és a kékfrankos adja, ezenkívül ízlés szerint cabernet vagy merlot is kerülhet a Fuxliba. A gyümölcsösség megőrzése érdekében 12-48 órás hideg áztatás javasolt, az időpont kiválasztásával a rőt rókaszín a cél.

Az egységet jelképezi a borok arculata, amely Pálhegyi Flóra grafikus keze-munkáját dicséri. Az egységes címkevilág azonban a palackozó borászat személyes, egyéni tulajdonságát is megjeleníti, így például láthatunk a címkéken csókolózó rókapárt, kisrókát nevelő szülőt vagy izompacsirtát, ez utóbbi Sebestyén Csaba Fuxli borát díszíti. Tavaly hat termelő mutatkozott be Fuxli borával, az idén már kilenc borászat jött el bemutatni a Fuxli’13-at, ami szerintük a legtartalmasabb rozénak vagy a leglazább vörösbornak tekinthető. A Fuxli bemutatóra elhozta borát Németh János Pincészete, a Posta Borház, a Sebestyén Pince, a Merfelsz Pince, a Márkvárt Pince, a Hetényi Pincészet, a Neiner Családi Pince, a Trinya Pincészet és nem utolsósorban az ötletgazda Heimann Családi Birtok. A Fuxlik kóstolása mellé a résztvevő borászatok házi finomságokat (sajtok, kolbászok) is kínáltak, így a bor bemutató a szekszárdi ízek megismerését is szolgálta. Remélhetőleg a Fuxli bemutatón részt vevő borászok száma évről-évre növekszik majd, erre jó esély van, mivel a Fuxli csapata szívesen lát minden olyan szekszárdi borászt, aki vállalja a szabályok betartását és hajlandó a közös munkára.



BADACSONY NEW YORKBAN

A patinás és impozáns pesti New York palota adott otthont március 20.-án a Badacsony borvidéki borászok bemutatójának, melynek során 30 borász 150 borát kóstolhatta meg a nagyközönség. A Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület szervezésében immár második alkalommal érkezett Budapestre a badacsonyi borvidék szinte összes termelője, hogy személyesen kínálják saját termelésű boraikat és a kóstolás során felmerült kérdésekre közvetlenül válaszoljanak. A Badacsonyban termő borok különleges zamatát a vulkanikus talaj adja, amihez hozzájárul a Balatonról visszaverődő napsugárzás is.

Badacsonynak három különleges fajtája van: az első az őshonos badacsonyi kéknyelű, ez a fajta volt a tavalyi kóstoló kiemelt fajtája. Az idén a szürkebarát volt a kiemelt fajta, ezért „A szürke 30 árnyalata” címmel rendezték meg a kóstolót. Nagyon találó „A szürke 30 árnyalata” megfogalmazás, mivel a szürkebarát rendkívül sokarcú borfajta, a 30 borász a szürkebarát különféle szín és íz árnyalatait mutatta be, így például kóstolhattunk enyhén rozészínű szürkebarátot és aranybahajló késői szüretelésű szürkebarátot is. A harmadik különleges badacsonyi borfajta az olaszrizling, amely jó eséllyel pályázik jövő évben a kiemelt borfajta címre. Természetesen a három zászlóshajónak számító bor mellett kóstolható volt a Badacsonyhoz köthető teljes repertoár, így például a teljesség igénye nélkül a Rizlingszilváni, a Budai Zöld, a Bakator, a Juhfark, a Rózsakő, a Zeusz és a szép nemzetközi eredményeket felmutató Rajnai Rizling is.

A teltházas borkóstolót a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület szervezte, amely négy önkormányzattal karöltve (Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Ábrahámhegy, Szigliget) példaértékű eredményeket ért el a turizmus területén. A több mint 200 tagot számláló Egyesület fő célkitűzése az elő-és utószezon forgalmának élénkítése, ennek érdekében az említett településeken februártól folyamatosan nyitva tartó pincék (éttermek és szálláshelyek) várják a borkedvelő látogatókat. Külön sikerként könyvelhető el, hogy 2009 nyarától elindulhatott a Badacsonyi Régiójáró busz (A New York palotába ezzel érkeztek a badacsonyi borászok), amely pünkösdtől szeptember közepéig Badacsonyból Szent- György-hegyre, Szigligetre, Salföldre és Ábrahámhegyre menetrend szerint közlekedik, megoldva ezáltal a borszerető turisták közlekedési problémáját.

Polgár Zoltán
(2013.03.16.)


Kezdő oldalra

vissza