Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban hirdették ki a 2018-as Gundel-díj nyertesét







Kovács László az MVI elnöke eredményt hirdet, mellette Gundel János







Rosenstein Tibor megköszöni a Gundel-díjat







Rosenstein Tibor







Kezdő oldalra

vissza

Gundel Károly (1883-1956) ikonikus jelentőségű vendéglős emlékére alapította meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete a szakmai szervezetek széles körű bevonásával 2014-ben a Gundel Károly–díjat. Olyan személyek részesülhetnek a díjazásában, akik a magyar vendéglátás területén Gundel Károly életútjának és gasztronómiai munkásságának példaértékű követői.

A díjra az jelölhető, aki a magyar vendéglátás területén kiemelkedően sikeres tevékenységével minimum 25 éve jelen van, feddhetetlen szakmai múlttal és példamutató életúttal rendelkezik, a magyar vendéglátás történelmi hagyományait ápolja és annak megújulása iránt elkötelezettséget érez, a fiatal generáció szakmai fejlődését támogatja, valamint közreműködik a magyar vendéglátás népszerűsítésében. Az elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.

Az Ipartestület a díjazottak nevét minden évben Gundel Károly születésnapján, azaz szeptember 23-án a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban tartott sajtótájékoztatón hozza nyilvánosságra. A Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) kiemelkedő jelentőségűnek tekinti, hogy a hazai gasztronómiai díjak közül egyedüliként a Gundel-díj adományozása alapszik széleskörű szakmai együttműködésen. Tizenkét szakmai szervezet, három intézmény delegáltjai, a mai magyar vendéglátás és turizmus meghatározó alakjai, valamint a Gundel-család képviselője döntenek a jelöltek munkássága alapján az idei díjazottak személyéről. A díjat ünnepélyes külsőségek között adják át egy Gálaebéden. Az idén ezt az eseményt a nemrég elhunyt legendás vendéglátós személyiség, Jakabffy László emlékére rendezik meg, a Gálaebéden közreműködő séfek mind a tanítványai voltak, s mesterük kedvenc ételeit készítik el.

Tizenegy szakmai kiválóságra érkezett 2018-ban jelölés, a szakmai szervezetek és intézmények konszenzusa alapján az idei díjazott: Rosenstein Tibor

Rosenstein Tibor pályáját szakácsként kezdte, majd konyhafőnök-helyettes, konyhafőnök, jelenleg saját vállalkozásában üzletvezető-étteremtulajdonos. A hagyományos vendéglátás képviselőjeként éttermében a tradicionális magyar és zsidó konyhát és ízeket követi, nemzetközi trendekkel is kiegészítve, úgy hogy amolyan „rosenstein-es” legyen. Szakmai tapasztalatokra a margitszigeti Nagyszállóban, a Makk Hetes-ben, a Harmat étteremben tett szert Budapesten, majd 10 évet töltött vidéken: Cegléden és a nagykőrösi Cifra Csárdában. A fővárosba visszatérve a Hársfa, az Aranyfácán és a Kispipa éttermekben dolgozott, mint konyhafőnök. 1990-ben kezdett saját üzletbe, előbb megnyitotta a Kürtős ételbárt, majd 1996-ban a Rosenstein vendéglőt a 7. kerületi Mosonyi utcában, melyet jelenleg is családi vállalkozásként üzemeltet. A hely 120 vendég fogadására alkalmas, s 20 alkalmazottal működik.

Szakmai kitüntetései:

1996 – Józsefváros Legjobb Vendéglője
2001 – Józsefvárosi Önkormányzat Aranykoszorús Vendéglőse díj
2007 – Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt
2011 – Az Év Vállalkozója díj (Munkavállalók Országos Szövetsége)
2012 – az év Kedvenc Budapesti étterme díj (Dining Guide)
2015 – az Év Vendéglőse (Magyar Vendéglátók Ipartestülete)
2017 – Az Év étterem tulajdonosa (Gault Milleu)
2018 – Életműdíj (Dining Guide)
2018 – Gundel Károly díj

Rosenstein Tibor örül a szakmai kitüntetéseinek, de legfontosabb elismerésének az elégedett vendéget tartja, vallja, hogy az étterem nemcsak lakomahely, hanem a lélek és a szellem feltöltődési helye is egyben. Ezért egy vendéglátóhelynek a békesség szigetének is kell lennie.



Polgár Zoltán
(2018.09.22.)


Kezdő oldalra

vissza